Boldog 50. születésnapot a Hattyú utcai Idősek Klubjának!

Fennállásának 50. éves jubileumát ünnepelte a Hattyú utcai Idősek Klubja

2024. november 20-án ünnepelte a Budavári Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatási Központ I. számú Idősek Klubja a fennállásának 50. éves jubileumát. A délután 13 órakor kezdődő ünnepségen először Böröcz László Polgármester Úr mondott köszöntőt és egy ajándékkosarat adott át a Klubnak, majd Fazekas Csilla Alpolgármester Asszony szólt a vendégekhez, aki később meglepetésként elénekelte az Azért vannak a jóbarátok című dalt is. Krieser Andrea Intézményvezető Asszony köszöntő szavai után a Farkas Ferenc Zenei Alapfokú Művészeti Iskola diákjai és tanárai adtak hangszeres műsort. Ezt követte a Hattyúi utcai Klub klubtagjainak verses, prózai és vidám kabaréjelenet előadása. Születésnap nincs torta és köszöntés nélkül, így erről a délutánról sem hiányozhattak: Alpolgármester asszony segítségével közösen elénekeltük a Boldog, boldog, boldog születésnapot kezdetű dalt, majd először megcsodálhattuk-, majd meg is ízlelhettük a tüzijátékkal dekorált oroszkrémtortát. Ezután koccintásra került sor, jókívánságnak pedig még további sok közös élményt a közösségben és a klub hosszú évekig való további működését kaptuk.

A délután továbbiakban jó hangulatú beszélgetéssel, tortázással, sütizéssel, nosztalgiázással telt.