… ha meghalt egy szerettem

Lelki, pszichológiai támogatás haláleset esetén

Egy-egy családtag elvesztése – akár felkészülten éri az embert, akár váratlanul – mindenképpen megviseli az egyént, illetve az egész családot. Nehéz feldolgozni, hogy akit szeretettünk, már nincs jelen a mindennapi életünkben. Enyhítheti a fájdalmat, ha szerető család vesz körül minket – de még ebben az esetben is – a haláleset krízisének feldolgozása sokszor hosszabb időt is igénybe vehet.

A gyász természetes és szükséges folyamat, elakadás esetén szakember támogatását is kérhetjük. Ilyenkor sokszor a magány, a szerepvesztés a legnehezebb: „Mi értelme maradt az életemnek?” A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatnál dolgozó pszichológusok, szociális munkások segítenek az életünk újraszervezésében.

A haláleset gyakran lelki-pszichés eredetű problémákkal, esetleg depresszióval is társulhat, mely kezeléséhez az egyéni támogatás mellett csoportos segítséget is kérhetünk.

Alapítványoknál, egyesületeknél működő speciális gyászfeldolgozó csoportokat is felkereshetünk (pl. „Méltón tovább élni..” csoport). Itt szakemberek segítségével, hasonló krízisbe került emberekkel oszthatjuk meg a fájdalmunkat, és kaphatunk segítséget a haláleset feldolgozásához.

Az elhunyt házastárs nem pótolható, de az intézményünkben a családias hangulatú Krisztina klub minden héten egyszer várja azokat, akik egyedül élnek, egyedül maradtak. Akik idősebbek, és napközben kellemes és kulturált környezetben szeretnének lenni, felkereshetik a lakóhelyhez tartozó Idősek Klubját is, ahol támogató közösség és változatos szabadidős program várja.

Anyagi támogatás haláleset esetén

A haláleset nem csak lelkileg, hanem anyagilag is megterheli az egyén, illetve a családot. A temettetés költségei magasak, az anyagi egyensúlyunkat felboríthatja. Ebben az esetben temetési segélyt lehet igényelni, mely jövedelemhez kötött támogatási forma. Bővebb információt és nyomtatványt a Család- és Gyermekjóléti Szolgálatunktól is lehet kérni.